Titusz erőteljes, kedves kandúr cicaként látta meg a napvilágot testvéreivel pár évvel ezelőtt. Amint épp csak elérték azt a kort, amikor már önállóan ettek, és mozogtak, (kölyökkoruk kezdetén) anyjuk elvitte őket egy túlélő túrára a „vadonba”. Vadonként értem, a mezőt, erdőt, pusztaságot, vagy ki tudja több héten keresztül hol leltek búvóhelyet, és milyen dolgokon mentek keresztül.
Eltűnésüket követően anyjuk hazakeveredett, a kiscicáknak pedig nyomuk sem volt. Hetek teltek el, s már épp lemondtunk mindegyikükről, amikor a kis Titusz megjelent, kissé csapzottan és megcsonkítva, farka végéből egy darab hiányzott. Hogy sérülését mi okozta, ember, vagy esetleg más állatfajta, sohasem derült ki.
Különleges macska volt ő, igazi túlélő. Anyja által rárótt próbatételnek megfelelt, és győztesen tért haza. Miután rendbe jött, szőre fényesen ragyogott, tapintása különlegesen puha és selymes volt.
Éles eszű, vadászok között is a legjobb, melyet talán az élet, s az a bizonyos próbatétel taníthatott meg vele. Számára nem okozott gondot a leglehetetlenebb helyzetben sem, bármilyen rágcsáló (patkány, egér, cickány stb.) kiirtása és távol tartása, védve ezzel a gazdi terményét, melyet a tárolóban, padláson tároltak, s védve saját területét is. Képes volt hosszú várakozást követően, a tetőről kiálló kis gerendavégről röptében madarat fogni, és még sorolhatnám.
Fiam és Titusz igazán szerették egymást, míg egy nap hírül kaptuk, hogy kis élete véget ért.
Túlélő volt ő, hisz sok mindent túlélt, csak egyet nem, az embert. A szomszédságban dolgozó munkások kegyetlenül és szívtelenül agyonverték.
S mindezt mivel érdemelte ki ? Talán azzal, hogy időnként átment oda az ott élő macskák társaságát keresni, s hogy friss tehéntejet szürcsölgessen velük ?
Nem látok okot arra, amiért így kellett volna cselekedniük, amiért ezt a sorsot érdemelte volna. Hacsak nem az, hogy az emberiesség ma már kihaló állatfajta.
Forras : itt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése