Aki macskát lát mindenhol

Orosz photoshop művész és macskarajongó különleges montázsai.

Forras : itt...

Macska télire

Macska télire

Vegyél egy macskát. Vagy fogadj örökbe.
Egy félvak, lekoszvadt is megteszi,
vagy egy tépázott fülű csatakandúr,
ki éppen hitvány zsákmányát eszi
egy belvárosi, sötét kapualjban,
vagy egy autó alól pislog ki rád,
vagy elnyúlik az őszi napsütésben –
csak az a fontos, hogy legyen cicád.
Lehet girhes, vagy kövér, mint egy hurka,
öklömnyi szőrgombóc, még kékszemű.
Akár ajándékba is kérhetsz egyet,
macskához jutni roppant egyszerű.

Mert tél jön mindjárt, és hideg, és
mi lesz veled, ha nincs cicád?
Ki bújik be, hogy melengessen,melléd a takaró alá?
Ki dorombol füledbe éjjel?
(mancsát arcodra fekteti)
Ki kelt hajnalban nyávogással,
hogy rögtön enni adj neki?
Ki kaparja a bezárt ajtót,
mikor hazaérsz, ki örül?
Kunkorodó farkkal ki rajzol
nyolcasokat bokád körül?

Legyen egy macskád. Míg kávézol reggel,
öledbe mászik, éles karmai
behúzva, puha tappancsokon sétál
az életedben. Alig hallani.
Bundájából kipattognak a szikrák,
ágyadra gömbölyödik és dagaszt.
Bújj mellé, tanulj dorombolni tőle,
ketten könnyebb kivárni a tavaszt.

Kiss Judit Agnes

100 éve is imádtuk a cicás képeket

Azt már tudjátok, hogy,100 éve is imádtuk a kutyás képeket. De vajon mi az, amit még ennél is jobban imádtunk 100 éve? Hát persze, hogy a cicás képeket. A cicás fotóknak elvitathatatlan népszerűsége van ma, az internet korában, és nem volt ez másként az analóg fényképek idején sem.

A macskapártiak számára megcsináltuk az indexes cikk cicás párját. A Fortepanra feltöltött archív fotókból mi a legjobb macskás képeket gyűjtöttük össze. Így imádták nagyszüleink a macskákat 1900-tól 1972-ig:

Forras : itt...

Egy névtelen kiscica emlékirata

Amikor megszülettem, nem tudtam hova, milyen világba kerültem. Semmit sem láttam, a szemeim még nem nyíltak ki, csak a mamám puha, meleg bundájának illatát éreztem, és a testvéreim halk dorombolásának hangját hallottam.

Szerettem odabújni hozzájuk, a mamánk pedig mindig úgy helyezkedett, hogy jól betakarhasson minket vékony kis testével. Hideg volt. Néha az eső is esett, olyankor eléggé vacogtunk, de én mindig legalul voltam, így egész jól bírtam. Sajnos az egyik testvérem nem volt ilyen szerencsés.

Halálát a maminktól tudtuk meg. Nagyon elszomorodtunk, de azt mondta, ne sírjunk, mert akkor észrevesznek. Kik? – kérdeztem. Hát azok, akik tavaly is, meg azelőtt is, meg minden évben… - itt elhallgatott, és inkább megnyalogatta félfalatnyi testemet. Elaludtam. Álmomban gyönyörű bundájú felnőtt cica voltam. Egy kanapén heverésztem a mamimmal és a testvéreimmel. Jó meleg volt a lakásban. A gazdink tappancsos tálkában szervírozta nekünk a finom falatokat, éjszakánként a lábánál vagy a hasához bújva aludtunk az ágyában, reggelenként cicapuszikkal halmoztuk el.
Hogy honnan tudtam álmomban, hogy ilyesmi létezik? A maminknak mesélte a szomszéd perzsa, aki mindig az ablakban ül egy plüss takarón. Arra ébredtem, hogy a mamám remegni kezd, és igyekszik mindannyiunkat maga alá gyűrni. Mi történhetett? Miért reszket a mami? Furcsa nyikorgást hallottam. A fészerajtó nyílt ki. Hideg levegő áramlott be, felborzolta a bundácskámat, a testvéreim pedig úgy megijedtek, hogy cérnahangon nyávogni kezdtek. Két ember lépett oda hozzánk.

Minden évben kétszer leellik ez a kurva dög – mondta az egyik, majd fejcsóválva ránk nézett, és elzavarta onnan a mamánkat. Az ijedtségtől mindannyian elhallgattunk, és szorosan egymáshoz bújva vártuk, hogy mi lesz. Zakatolt a szívünk, én levegőt is alig kaptam. Na, adjad – szólt a másik. Ekkor éreztem, hogy két testvéremet kiemeli az ember, ők pedig keservesen sírni kezdtek. Majd egy csilingelő hangot hallottam, mint az esőcseppek a betonon, és végül néma csend. Hol van a mamám? Hol vannak a testvéreim? Mi történik velünk? És mikor visznek be minket a jó meleg lakásba?

Nem tudtam sokáig gondolkodni, mert engem is megfogott egy erős, hatalmas kéz. Semmi szeretetet nem éreztem az érintésben, nem simogatott, nem dédelgetett, csak fogott. Te, ennek egész jó a színe – hallottam megszólalni az embert. Áh, ez is csak egy korcs, intézd el – kontrázott a másik. Nagyon-nagyon halványan láttam is valamit, mivel a szemeim már elkezdtek kinyílni. Egy nagy hordó volt ott, vagy talán egy tó, nem tudom. És a testvéreim. Istenem, csurom vizesek voltak. Nem mozdultak. Miért nem mozdulnak? Mi történik? Anyaaaaaaa….. zokogtam fel, de abban a pillanatban éreztem, ahogy én is a víz alá kerülök. Nem kapok levegőt. Segítség! Anya, anya hol vagy? Gazdi! Hol a gazdim? Miért nem kapok levegőt? Most meg fogok halni - villant be a gondolat.

 Hát ennyi volt? Tényleg csak ennyi volt? És, és ez a hang, ez, ez tényleg én vagyok? Rájöttem, hogy a tüdőm az, ahogy megtelik vízzel. Égetett. Fájt. Féltem. Iszonyúan féltem. És nagyon egyedül voltam. Még hallottam, ahogy a mamánk a távolban szívszaggatóan sikolt, de már nem küzdöttem. Süllyedtem. Elfogadtam, hogy vége van. Hogy engem már soha senki sem fog szeretni. Simogatni. Puszilgatni. Orvoshoz vinni, ha beteg vagyok. Én már soha senkinek nem dorombolhatok az ölében.

 Még egy nagyot lélegeztem a vízből, és akkor hirtelen minden elfehéredett. Filmszerűen pörgött előttem a vágyott élet, amit soha nem kaphattam meg. Láttam a kanapét, láttam a tálkáimat, láttam újra mindent, amit álmomban. Egy szerető gazdi biztonságot nyújtó ölelését. Végül szívem utolsó dobbanásával minden álmom örökre elmerült a mélysötét semmiben...

Forras : Sicc Magazin - Facebook

Rozé cica története

A születésnapomon talátam egy macskát.
Ott tartottam, hogy gazdát keresek neki. A házban élő egyik nő elvitte egy ismerőséhez, majd egy nappal később becsöngetett hozzám, hogy sajnos ott nem maradhat a macska, mert ők nem akarják beengedni a házba, csórikám meg szobamacska lehetett régen, folyton az ajtó előtt nyervog. Kérdezte, hogy nem tudnám-e mégiscsak befogadni.

Ezt már komoly jelnek vettem, és – bár közben találtam egy másik potenciális gazdit – úgy döntöttem, teszünk még egy próbát. A(z időnként) macskaallergiás nagylányomat elhoztam hamarabb az iskolából a napköziből, és allergiagyógyszerrel plusz kálciummal felszerelkezve összeeresztettem a cirmossal. Egy icipici szemkörnyéki pirosságot kivéve semmi tünet nem jött elő. Az egyik legnagyobb akadály elhárult tehát.

A következő a lakás tulajdonosa volt, akinek jeleznem kellett, hogy négylábút szeretnék tartani (a bérleti szerződés elviekben ezt kizárta). A tulaj jó fej volt, azt mondta, ha vállalom a felelősséget a macskáért, és az esetleges kárt megtérítem, akkor részéről nincs akadálya. Hurrá, jöhet az állatorvos! Chip nem volt a macskában, ezt a hiányosságot gyorsan pótoltuk, kapott oltást, féreghajtót, meg gyulladáscsökkentő injekciókat, mert fájdalmai voltak (vagy leesett valahonnan, vagy megrugdosták, ez már sosem derül ki). 

Egy héttel később kiheréltettük, egyrészt a szag miatt, másrészt mert folyamatosan nyávogott és szökni akart. Kapott egy kockás fekhelyet, vettünk kajákat, macskavécét, almot, és később egy hordozótáskát is. (Jelzem, valóban nem olcsó mulatság egy macska.)

Ez a következőkben még inkább megerősítést nyert. Néhány hét múlva a macska alig tudott lábra állni. Az állatorvos már név szerint köszönt nekünk, majd elvégzett egy csomó igen költséges vizsgálatot: gerincröntgent, szív- és hasi ultrahangot, vérvizsgálatokat. Egyik sem mutatott a normálishoz képest eltérést. Újabb drága injekciók következtek, majd a macska szép lassan teljesen helyrejött, és azóta is jól van. (Leszámítva a szaruhártya sérülését, amire szemcseppeket és krémeket kapott.) Az állatorvos a végén kiállított egy „törzsvásárlói” kártyát is nekünk.

A néven sokáig törpöltünk. Én beértem volna a Cirmivel, de a család ezerrel tiltakozott ellene. Az oltási könyvbe végül a Rozé név került. Mert az olyan „félig vörös”, mint a macska, és kedveljük. Rozé egyébként bújós-dorombolós-hízelgős kis dög, levette a lábáról az egész családot. Sokszor kell vele játszani, kergetőzni, de bújócskázni is szeret: ilyenkor végigoson a lakáson, és ha megtalál, megijeszt. Megrázza a fejét, felugrik a kanapéra, majd elszalad. Van, hogy derült égből egyszer csak a lábamra ugrik, majd elfut. 

Legtöbbször azonban összegömbölyödve alszik vagy a takarón, vagy a radiátor melletti bőrönd tetején. (Azon sem lehet nem röhögni, amikor a macska a lehető „legjobb” pillanatban hány az ágy mellé vagy veri le az éjjeliszekrényről az orrsprayt.)

Sajnos a kanapé karfáján a huzat kezd bolyhosodni, nem lehet lebeszélni róla, hogy azon élesítse a karmait. A papírzacskók és a dobozok szintén olyan mágikus erővel hatnak rá, hogy azonnal belebújik, ha talál egyet, és fel van háborodva, ha kitessékeled a bevásárlószatyorból. 

A soványan talált macskát sikerült felhizlalni jófajta „táppal”, most már oda kell figyelni, nehogy Garfield legyen belőle. A gyerekek minden nap megbeszélik, hogy ki adjon neki vacsorát, és hajlandóak időnként az almot is kitisztítani.

Ha a hétvégét nem itthon töltjük, fogom a hordozótáskát, belecsatolom Rozét, és megyünk. Az autóban békésen alszik, más lakásban és az irodában is otthon érzi magát. Talán még sátrazni is elvisszük nyáron. Ő a „legkisebb közös többszőrös”. Nem bántam meg, hogy megtartottuk a papagáj meg a hörcsög mellett, a kezdeti nehézségek ellenére boldoggá teszi a napjainkat. Mert macskák nélkül lehet élni... de nem érdemes.

Forras : itt...

Az 5 legmérgezőbb étel a macska számára

A macska mindig képes könyörögni egy kis ételért, de legyünk óvatosak, mert egyes ételek mérgezőek lehetnek számára. Az általunk fogyasztott ételből a macskáknak adni nem valami okos dolog, mert az elveheti az étvágyát, így a saját eledele már kevésné lesz kívánatos őkegyelmének. És ha még ráteszünk egy lapáttal és a saját tányérunkból adunk a macskánknak, csak bátorítjuk a további könyörgést.

1. A csokoládé

A csokoládé mérgező a macskák számára, mivel a csokoládés és a kakaó is tartalmazza a teobromin nevű alkaloidot, amely mérgező hatással bír a macska szervezetére. Ha rendszeresen fogyaszt csokoládét kedvencünk, akkor annak az eredménye hányás, hasmenés, láz, roham, kóma vagy akár halál is lehet.

2. A hagyma és a fokhagyma

A hagyma és a fokhagyma mérgezőek lehetnek a bennük lévő N-propil diszulfid miatt. Ez az anyag vérszegénységet okozhat, mivel hatására szétesnek a vörösvérsejtek. A hagyma még a fokhagymánál is mérgezőbb, tehát tartsuk távol mindkettőtől a macskánkat. Vigyázzunk, hogy a húsokban is lehet hagyma vagy fokhagyma, ezért olvassuk el figyelmesen a címkét!

3. A burgonya családjába tartozó nyers zöldségek

A zöld paradicsom egy glikoalkaloid szolanin-nek nevezett anyagot tartalmaz, ami a macskákra nézve mérgező. Ez az anyag a burgonyafélék családjába tartozó növényekben van jelen, mint például a paradicsom, burgonya, paprika, chilli paprika, padlizsán, petúnia vagy a halálos nadragulya (belladonna).  Ha teljesen meg van érve vagy meg van főzve a zöldség, ezek az összetevők nem jelentenek gondot a macska emésztésének. De nyersen semmiképpen se adjunk nekik belőle. Ezeknek a növényeknek a levele és a szára nagyon mérgező és emésztőrendszeri fájdalmakat és agresszív tüneteket okozhat.

4. A szőlő

A szőlő is mérgező lehet a macskáknak. Kerüljük a szőlőt vagy akár a mazsolát is, hiszen az is ugyanolyan anyagokat tartalmaz mint a szőlő.

5. A koffein

Bármilyen koffein tartalmú termék mérgező lehet a macskák számára. A koffein felélénkíti az idegrendszert és reszketést, hányást vagy hasmenést okozhat. Ez az az 5 étel, amelyet nem kerülnünk kellene. Főleg, ha a macskánknak valamilyen ételt nem bír a szervezete, ezek akár mérgezőek is lehetnek. Nagyon sok laktóz intoleranciában szenvedő macska van. Az ételmérgezést a hányás, hasmenés, láz, letargia, görcsök, kiütés vagy roham jelezheti. Ezek a tünetek a mérgező étel elfogyasztásától számított 12 órán belül megjelennek. Azonnal forduljunk  állatorvoshoz, hogy megelőzzük a további komplikációkat! Tartsuk meg a listát a mérgező anyagokról és adjuk tovább azoknak akiknek háziállata van!

Mivel ne etessük még a macskánkat? Tiltólista

• Olyan tápokat ne adjunk a macskának, ami nem kifejezetten neki készült

• Csirkecsont és halszálka

• Kakaó (a csokoládés és a kakaó is tartalmazza a teobromin nevű alkaloidot, amely mérgező hatással bír a macska szervezetére)

• Alkohol

• Savanyúság

• Földimogyoró

• Füstölt és fűszerezett kolbászfélék

• Szalonna

• Lekvár

Forras : itt...

Búcsú egy igaz baráttól - akinek történetesen négy lába volt

Alig három hónapja történt. 16 éves volt. Egy igazi harcos, de már nagyon beteg. Harcolt volna még, de eljött az ő ideje. Ez az a pillanat, amire sosem lehet felkészülni.

Csendben ég a gyertya a tv mellett. Három hónapja, hogy nem hallom már a kis tappancsait, amint robog fel a lépcsőn."Hékás, etess már meg!" Nézem a lagymatagul táncoló fénysugarat, amint megvilágítja a hátramaradt emlékeket. Fényképek, ennyi maradt meg nekem belőle. És persze 16 év megszámlálhatatlanul sok közös pillanata.

Ennyit kaptunk az élettől. Soknak tűnik, mégis olyan fájdalmasan kevés idő ez. Kegyetlen dolog, mégis hálás vagyok, amiért ennyi idő is megadatott nekünk. 10 éves lehettem, amikor keserves sírásra lettem figyelmes. Egyedül, félve panaszkodott a házunk melletti mezőn. Tisztán emlékszem a hangjára. Nagyjából tenyérnyi méretű lehetett, fázott, és nagyon éhes volt. Egymást néztük, és tudtuk: itt kezdődik el a mi közös életünk.

Másképp szeretjük a családunkat, a kocsinkat vagy épp a reggeli kávénkat. Elmorzsolunk egy könnycseppet, amikor a kedvenc bögrénk atomjaira hullik a padlón, vagy amikor elhagyjuk az imádott kulcstartónkat. Mégis sokan nem értik meg ezt a fajta szeretetet, azt, hogy mi elmondhatatlanul szeretjük négylábú társainkat.

Gyerekkoromban, a szüleim válásának idején sokszor éreztem magam magányosnak. Ő pedig el sem mozdult mellőlem ilyenkor. Szüntelenül dorombolt az ölemben - néha a legképtelenebb helyzetekben. Emlékszem: egyszer a pizsamámba pólyáltam, majd függőágyként az íróasztalomhoz rögzítve ringattam a lábammal, miközben a matek házimat írtam.

Ő pedig csak hálásan dalolta: "Köszönöm, hogy aznap megtaláltál."

Sokszor elfelejtjük, mennyit is jelentenek ezek a kis lények. Nem lehetek elég hálás neki, hogy másfél évtizedig ott volt mellettem. Barát volt és tanító egy személyben. Az általános iskolától a felnőtt élet kapujáig hűségesen kísérte minden léptem.

Az állataink némán, szavak nélkül tanítanak bennünket. Hűségre és feltétel nélküli, önzetlen szeretetre. Mert ők velünk maradnak akkor is, ha elviselhetetlenek vagyunk. Nem tesznek megjegyzést, ha egy 20 órás műszak után még mindig halomban áll a tegnap esti mosatlan. Velünk örülnek, amikor valami jó dolog történik az életünkben, és mindent megtesznek, hogy felvidítsanak, ha eltörik a mécses. Mi pedig felelősséggel tartozunk értük, pont úgy, ahogy a családtagjainkért. Hiszen ők is azok, a családunk részei.

Hosszú hónapok gyengélkedése után pillanatok alatt mondta fel szervezete a szolgálatot. Ott voltam vele az utolsó lélegzetvételéig, ahogy ígértem. Ez volt a minimum, amit megérdemelt azok után, hogy a társam lett. Utálom, hogy csak ennyit adott nekünk az élet. Reméltem, hogy egyszer még az én gyermekemnek is ő fogja megmutatni, milyen fontos is az állatok szeretete.

Kuti Timi                                                    (Picúr cica 2001-2017)    

Forras : itt...