2018. május 23., szerda

Egy névtelen kiscica emlékirata



Amikor megszülettem, nem tudtam hova, milyen világba kerültem. Semmit sem láttam, a szemeim még nem nyíltak ki, csak a mamám puha, meleg bundájának illatát éreztem, és a testvéreim halk dorombolásának hangját hallottam.

Szerettem odabújni hozzájuk, a mamánk pedig mindig úgy helyezkedett, hogy jól betakarhasson minket vékony kis testével. Hideg volt. Néha az eső is esett, olyankor eléggé vacogtunk, de én mindig legalul voltam, így egész jól bírtam. Sajnos az egyik testvérem nem volt ilyen szerencsés.

Halálát a maminktól tudtuk meg. Nagyon elszomorodtunk, de azt mondta, ne sírjunk, mert akkor észrevesznek. Kik? – kérdeztem. Hát azok, akik tavaly is, meg azelőtt is, meg minden évben… - itt elhallgatott, és inkább megnyalogatta félfalatnyi testemet. Elaludtam. Álmomban gyönyörű bundájú felnőtt cica voltam. Egy kanapén heverésztem a mamimmal és a testvéreimmel. Jó meleg volt a lakásban. A gazdink tappancsos tálkában szervírozta nekünk a finom falatokat, éjszakánként a lábánál vagy a hasához bújva aludtunk az ágyában, reggelenként cicapuszikkal halmoztuk el.
Hogy honnan tudtam álmomban, hogy ilyesmi létezik? A maminknak mesélte a szomszéd perzsa, aki mindig az ablakban ül egy plüss takarón. Arra ébredtem, hogy a mamám remegni kezd, és igyekszik mindannyiunkat maga alá gyűrni. Mi történhetett? Miért reszket a mami? Furcsa nyikorgást hallottam. A fészerajtó nyílt ki. Hideg levegő áramlott be, felborzolta a bundácskámat, a testvéreim pedig úgy megijedtek, hogy cérnahangon nyávogni kezdtek. Két ember lépett oda hozzánk.

Minden évben kétszer leellik ez a kurva dög – mondta az egyik, majd fejcsóválva ránk nézett, és elzavarta onnan a mamánkat. Az ijedtségtől mindannyian elhallgattunk, és szorosan egymáshoz bújva vártuk, hogy mi lesz. Zakatolt a szívünk, én levegőt is alig kaptam. Na, adjad – szólt a másik. Ekkor éreztem, hogy két testvéremet kiemeli az ember, ők pedig keservesen sírni kezdtek. Majd egy csilingelő hangot hallottam, mint az esőcseppek a betonon, és végül néma csend. Hol van a mamám? Hol vannak a testvéreim? Mi történik velünk? És mikor visznek be minket a jó meleg lakásba?

Nem tudtam sokáig gondolkodni, mert engem is megfogott egy erős, hatalmas kéz. Semmi szeretetet nem éreztem az érintésben, nem simogatott, nem dédelgetett, csak fogott. Te, ennek egész jó a színe – hallottam megszólalni az embert. Áh, ez is csak egy korcs, intézd el – kontrázott a másik. Nagyon-nagyon halványan láttam is valamit, mivel a szemeim már elkezdtek kinyílni. Egy nagy hordó volt ott, vagy talán egy tó, nem tudom. És a testvéreim. Istenem, csurom vizesek voltak. Nem mozdultak. Miért nem mozdulnak? Mi történik? Anyaaaaaaa….. zokogtam fel, de abban a pillanatban éreztem, ahogy én is a víz alá kerülök. Nem kapok levegőt. Segítség! Anya, anya hol vagy? Gazdi! Hol a gazdim? Miért nem kapok levegőt? Most meg fogok halni - villant be a gondolat.

 Hát ennyi volt? Tényleg csak ennyi volt? És, és ez a hang, ez, ez tényleg én vagyok? Rájöttem, hogy a tüdőm az, ahogy megtelik vízzel. Égetett. Fájt. Féltem. Iszonyúan féltem. És nagyon egyedül voltam. Még hallottam, ahogy a mamánk a távolban szívszaggatóan sikolt, de már nem küzdöttem. Süllyedtem. Elfogadtam, hogy vége van. Hogy engem már soha senki sem fog szeretni. Simogatni. Puszilgatni. Orvoshoz vinni, ha beteg vagyok. Én már soha senkinek nem dorombolhatok az ölében.

 Még egy nagyot lélegeztem a vízből, és akkor hirtelen minden elfehéredett. Filmszerűen pörgött előttem a vágyott élet, amit soha nem kaphattam meg. Láttam a kanapét, láttam a tálkáimat, láttam újra mindent, amit álmomban. Egy szerető gazdi biztonságot nyújtó ölelését. Végül szívem utolsó dobbanásával minden álmom örökre elmerült a mélysötét semmiben...

Forras : Sicc Magazin - Facebook



1 megjegyzés:

  1. Ehhez egy linket kérnénk szépen betenni, mivel a cikk a Sicc Magazin szellemi terméke. A link: https://www.facebook.com/siccmagazin/posts/209245459670054 Köszönjük, Sicc Magazin

    VálaszTörlés