Cicás történetek

Kutya-Macska barátság-Igaz történet

Békésen elnyúltam a meleg vízzel telt kádban,amikor a férjem jóízű nevetését
halottam. Amikor újra felhangzott mélyről fakadó hahotázása, kikiabáltam neki:
- Nagyon humoros filmet nézhetsz! - Válaszára kiléptem a kádból, és a
fürdőlepedő után nyúltam.
- Figyeld a macskát! Ez óriási!
Niki, a macskánk felugrott a konyhapultra. Ott van az a doboz, amelyben
Jabipnak, a bullterrierünknek szánt műcsontokat tartjuk. Niki az orrocskájával
lelökte a doboz fedelét, óvatosan kiemelte az egyik csontot, és letette a
pultra. A kutyánk ezalatt türelmesen várakozva üldögélt odalent. A macska
lassan, nagyon óvatosan a mancsával a pult széléig tolta a csontot. Ott
megállt, és körülbelül tíz másodpercig lenézet a kutyára, aztán lelökte a
csontot.
Alig hittünk a szemünknek, és hitetlenkedve nevettünk. A bullterrier egyébként
minden nap legalább tíz percig nyalogatja a kéjesen elnyújtózó Niki fejét. A
macska talán így akarta viszonozni a szívességet.

/Lisa és John Ermine/


A cicacsalád tragédiája

Három kiscica ült éppen az út szélén, s az avarban játszottak. Én messziről figyeltem őket. Egyszerre azonban az egyik kiscica óvatlanul kiugrott egy levél után, melyet a szél az útra fújt. Boldogan kapta el a vöröses falevelet, ám ekkor megtörtént a baj.
Egy autó száguldott felé, s már nem volt idő arra, hogy cselekedjek, sem arra, hogy ő cselekedjen. És a kocsi mind gyorsabban hajtott a kiscica felé. Gondoltam, ha az útra ugrok, lassít a kocsi, de nem tette. Ha nem ugrok félre, engem is elüt? Ahogyan a kiscicát! Hirtelen azt láttam csak, hogy a kiscica a fájdalomtól vergődve próbál valahogyan távozni az útról, ám fejét szinte teljesen szétroncsolta az autó, ezért biztos vagyok benne, hogy már ekkor sem nagyon tudott semmit a világról. A fájdalomtól néhány eltorzult nyávogás hagyta el picinyke torkát, bár inkább valamiféle sikolyra hasonlított ez a hang. Rémes volt hallgatni?
És még rémesebb látni, hogy mire odaértem, a kiscica már nem is élt. A testvérei lassan közeledtek felé, s pöttöm mancsukkal óvatosan próbálták megérinteni. Egyikük játékosan pofozgatni kezdte. Éppen úgy, ahogyan játszani szokott testvérével, amikor még élt. Nagyon sajnáltam őket, mert azt hiszem, megértették, mi történt. Szomorú kis nyávogásokat hallattak, melyek hallatára a cicák anyja is megérkezett. A halott cica testvérei orrával lassan, gyengéden bökdöste. Ezzel talán azt jelezte nekik, hogy menjenek be a kertbe. A kicsik be is mentek. Én ekkor már újból távolabbról néztem az eseményeket. A tarka macska lassan körüljárta kölyke tetemét. Ezután közelebb ment hozzá, és fejét óvatosan a kölyök oldalához dörzsölte. Közben, nem vagyok benne biztos, de azt hiszen, dorombolt is. Majd megfordult, és lomhán elballagott. A kiscicák már nem játszottak a lehullott falevelekkel. Csendben ültek a kerítésen.
 Bár az autóst ez nem érdekelte, viszont egy családi tragédiát okozott. Egy cicacsaládét.


Kettős kötelesség

Kutyás család tagjaként sokáig elhitették velem, hogy a macskának egyszerűen
nincs meg az a képessége és hajlandósága, hogy szeretetre méltó társaság
legyen. ez a hiedelem olyan mélyen gyökerezett bennem, hogy bár nem utáltam a
macskákat, többnyire teljesen érdektelennek találtam őket.
Egy délután, munkából hazaérve egy macskára bukkantam a bejárati lépcsőnél.
Levegőnek néztem, de láthatólag nem sértődött meg, mert másnap is ott volt.
- Megsimogatlak - mondtam neki -, de semmiképp sem jöhetsz be.
aztán nem sokkal később egy este, amikor zuhogott az eső és villámlott, gyenge
nyivákolást hallottam.Nem bírtam tovább, beengedtem, és így macskatulajdonos
lett belőlem.
Új szobatársam, akit Shotzynak neveztem el, hamarosan több lett, mint egy
eleségre váró kóbor macska. Szerettem, ahogy finom dorombolással üdvözöl
reggelenként, és ahogy bökdösi a lábamat, amikor hazajövök munka után. Játékos
bohóckodásai megnevettettek, és nemsokára Shotzy inkább régi jó barátnak tűnt,
mint olyan háziállatnak, akit korábban nem is igazán akartam.
Bár gyanítottam, hogy Shotzy élete jó részében utcai cica volt, úgy tűnt,
tökéletesen elégedett a benti élettel - egyetlen dolgot kivéve. Óramű
pontossággal minden este hat óra körül sírni kezdett, hogy ki akar menni. Majd
- többnyire pontosan egy óra múlva - visszatért. Hónapokig csinálta ezt,
mielőtt felfedeztem volna, mi készteti erre.
Egy nap a szomszédom, aki tudott Shotzy feltűnéséről a bejárati lépcsőn és az
életemben, azt mondta, szerintem a cica egy idősebb hölgyhöz tartozik, aki az
utca végén lakik. Mivel aggódtam, hogy véletlenül valaki más kedvencét vettem
magamhoz, másnap elvittem Shotzyt az idős hölgy házához.
Amikor a fehér hajú hölgy ajtót nyitott, Shotzy kiugrott a karomból, befutott
a házba, és elhelyezkedett egy nagy fotelban. A nő csak hátrafordította a
fejét és nevetett.
- Jimmy mindig szerette a karosszékét.
Elszorult a szívem. Az én Shotzym immár az ő Jimmyje volt.
Elmondtam, hogy magamhoz vettem, és csak tegnap fedeztem fel, hogy talán már
van otthona. Az idős hölgy elmosolyodott, behívott a házba, és azt mondta,
hogy a macska nem tartozik hozzá.
- De én azt hittem, Jimmynek hívja - mondtam.
Mary - így hívták a hölgyet - elmesélte, hogy Jimmy a férje volt. Körülbelül
egy éve halt meg, csak néhány hónappal azután, hogy megállapították, rákos
daganata van.
Jimmy halála előtt ő és Mary minden este ötkor vacsoráztak. Vacsora után a
nappaliban üldögéltek, Jimmy a kedvenc karosszékében, és a nap eseményeiről
beszélgettek. házasságuk hatvan éve alatt a házaspár minden este hódolt ennek
a szokásnak. Jimmy halála után, közeli családtag nélkül Mary elveszettnek
érezte magát. Mindennél jobban hiányoztak neki az esti, vacsora utáni
beszélgetések.
  Aztán egyik este egy kóbor macska nyivákolt követelőzően az ajtaja előtt.
Mikor kinyitotta az ajtót, hogy elküldje, a cica egyenesen Jimmy székébe
futott, és kényelmesen elhelyezkedett. Mintha örökké ott élt volna.
Mary, akinek soha életében nem volt háziállata, azon vette észre magát, hogy
örül a kis kóbor macskának. Adott neki egy kis tejet, aztán a cica az ölébe
kuporodott. Mary beszélt neki az életéről; legtöbbször persze Jimmyről. Aztán
hét óra körül, amikor általában be szokta kapcsolni a tévét, és főz magának
egy forró teát, a kis teremtmény leugrott az öléből, és az ajtóhoz ment.
Másnap este hat órakor a macska megint ott volt. Nemsokára Shotzynak és
Marynek közös szokásai alakultak ki
- Most már hiszek a jóistenben - mondta Mary. - Nem ismerem azt a buta
reinkarnáció-dolgot, de néha, mikor itt ez a kicsi cica, épp olyan, mintha
Jimmyhez beszélnék. Tudom, furán hangzik, de érdekes elgondolkodni rajta.
Így aztán Mary és én továbbra is megosztozunk Shotzyn. megadta mindazt a sok
örömöt, amit egy macskával való együttélés csak nyújthat, Marynél pedig
jelenléte boldog társaságot jelentett minden este hat órakor.
Úgy tűnt, csodálatos cicánknak volt valami fortélya, hogy mindig ott tudott
lenni a megfelelő helyen és a megfelelő időben.

Forras : innen...